2009. szeptember 30., szerda

Szingapúr vagy Dunaújváros?

Nagy várakozásokkal érkeztünk Chandigarhba. Mióta Sári felhívta rá a figyelmünket utánaérdeklődtünk egy kicsit. A megkérdezett indiaiak szerint Chandigarh olyan, mint Szingapúr, minden tiszta és rendezett, zöld, az utcán tilos köpködni és cigarettázni, tehát állati tiszta. Európát is ilyesminek képzelik el. Mindemellett ott vannak a híres Le Corbusier épületek, számos színház és múzeum, az egyik prospektus alapján az ország kulturális fővárosa. Csalódnunk kellett. Szingapúrban még nem voltunk, de Chandigarh szerintünk inkább Dunaújvároshoz hasonlít. Mindenki állást foglalhat a képek alapján.

Chandigarht az ötvenes években építették fel, mivel India és Pakisztán szétválásával Punjab elvesztette eredeti fővárosát, Lahoret, és az elcsatolt területekről érkező menekülteket is le kellett telepíteni valahova. Le Corbusier koncepciója szerint a város egy élő organizmus, vagyis kell, hogy legyen feje (kormányzati negyed, a fenti narancssárga rész), szíve (piactér, a középső narancssárga,17-es szektor), tüdeje (a parkok és a város közepén végigfutó folyóvölgy) és keringési rendszere (az úthálózat). Jelenleg a város 60, összevissza számozott szektorból áll.

to a varos tetejen

borbely

Chandigarh fo nevezetessege Nek Chand varosi hulladekbol epitett szoborkertje, a Rock Garden

Mr. Chand, nyugdijas hivatalnok, titokban kezdte epiteni a kunyhoja korul 1965-ben

Eredetileg csak egy kis kertet tervezett

de nem birta abbahagyni

mire 1973-ban ratalaltak

a kert mar 12 acre volt

bar teljesen illegalisan epult, az onkormanyzat felkarolta a vallalkozast, 50 munkast es rendszeres fizetest adtak a muvesznek

a park vedjegyenek szamito szobrok

kocsogkezu

lemezborito

bougainvillea kert

vegul a barna kiskutyanak is sikerult felmasznia

kormanyzati epulet, Le Corbusier-t egy eromu hutotornya inspiralta

a makett

varostorteneti muzeum

terkep szovetbol

matrix

az alkotast 1997-ben avattak fel, jol megviselte az elmult 12 ev

a hires rozsakertben 1600 fele tovig metszett rozsat csodalhattunk meg

buszpalyaudvar

szinhaz

a foteren

a varos szive

17-es szektor

a mozaik nem rossz

Az elmult 6 het legocsmanyabb szallasat sikerult kiberelnunk, a teraszos manali szobank aranak duplajaert. Ugyanis Chandigarh India 2. legdragabb varosa (a legdragabb Mumbai, a 3. Shimla).

ez is csak azert volt megfizetheto, mert valojaban egy templom zarandokszallasa

megyunk vissza Delhibe, a vonat kenyelmesebb, mint a busz

2009. szeptember 27., vasárnap

Shimla és a kisvonat

Shimla csendes hegyi falu volt egészen addig, míg 1817-ben a britek fel nem fedezték kellemes klímáját és szép fekvését. Rövid időn belül divatos üdülőhely, majd 1864-től a brit gyarmati kormány nyári székhelye lett. Most egy furcsa egyveleg klasszikus angol épületekkel, decens főutcával és szarszagú, zsúfolt nyomornegyedekkel. Disszonáns hangulatunkat erősítette a folyamatos köd és a mindenütt jelen lévő majmok, akik miatt az összes épület sűrűn be van rácsozva. Fontos politikai szerepe miatt 1903-ban egy keskeny nyomtávú erdei vasúttal kötötték össze Shimlát Kalkával, ahonnan vonatot váltva Delhi 5 óra, Chandigarh pedig 40 perc alatt elérhető. Ezen a kisvonaton, hivatalos nevén a Viceroy toy trainen ülünk, miközben ezt írjuk.

foter

bazaar

ket fajta majom el Shimlaban, ezek az aranyosabbak

tarajos diszgardista

A domb tetejen all Hanuman, a majomisten temploma. A legenda szerint itt pihent meg, miutan gyogyfuveket gyujtott a Himalajaban Rama serult batyjanak, Lakshmananak. Es ittfelejtette a labnyomat.

a majomtemplom kornyeken rengeteg a pimasz majom

Boldog Dusherat Mindenkinek!

jaj, a seggem

a Viceregal Lodge volt a brit alkiraly szekhelye majustol novemberig

ma kutatokozpont, PhD utan lehet ide bebocsatast nyerni

csigalepcso

mai meghivott eloadonk

Shimla a paraban

kozelrol

meg kozelebbrol

a konyvtar es a kereszteny templom

kisvonat a reggeli kodben

tobb mint 100 alagut es majdnem 1000 hid van a vonalon

2009. szeptember 23., szerda

Manali-Malana-Manali

Manali nagyon kellemes üdülőváros a Himalája lábainál, 2000 méteren. Minden zöld, fenyőerdők és almáskertek váltják egymást. Lejjebb a völgyben fekszik New Manali, ami egészen városias, autóforgalomtól elzárt korzója is van. Fent a dombon található Old Manali, barátságosabb atmoszférájú vendégházakkal, éttermekkel és régiesebb városképpel. A turistáknak általában az okoz fejtörést, hogy Old Manaliban, vagy a három kilométerre lévő Vashistban foglaljanak-e szállást. Vashist még inkább üdülő jellegű, fő nevezetessége a forró termálvíz, amit a templomban kialakított kis női, illetve férfi medencékben lehet kipróbálni. Nekünk ez is túl forrónak tűnt, legalábbis napközben, amikor nincsenek túl sokan, este a falu apraja-nagyja itt fürdik. A templomtól egy órányi sétával egy lenyűgöző vízeséshez lehet jutni. A látványt mindössze néhány félbehagyott vasbeton alapzat és egy, a szakadékba esett betonkeverő zavarja. Mint később kiderült, az állam erőművet szeretett volna építeni a folyóra, azonban csak a szomszédos faluval egyeztek meg, amelynek a földjén a vízesés található. Azzal viszont nem számoltak, hogy a víz a vízesésből a vashistiaké, akik ellenzik a dolgot, ezért belökték a betonkeverőt a szakadékba.

partravetett hattyu

lepten-nyomon tukmaljak az oriasnyulakkal valo fenykepezkedest

funpark

Jankaek kedvenc etterme Vashistban, kezzel irott etlappal

fokhagyma-koriander leves (fokhagyma, friss korianderlevel, zold chili, so, bors, kukoricakemenyito, viz)

paneer butter masala, chapati

Tito, aki litografiakat keszit korommal palmalevelre. Az athajthato kis kepek egyik oldalan a hindu vallas, a masikon pedig a Kama Szutra fobb jelenetei lathatok. Tito muvesznevet azert valasztotta, mert aznap szuletett, amikor Tito eloszor Indiaban jart.

a vashisti templomfurdo ferfi reszlege

a tetok 50 kilos, vastag kolapokbol keszulnek


a vashisti vizeses, ahol egyelore nem epul vizeromu

kis hindu kegyhely

ez jo ez az etterem

szuper verandas szallasunk Old Manaliban

Manalitol 16 kilometerre fekszik Solang sikozpont. Az odafele vezeto utat sifelszereles kolcsonzok szegelyezik.

birkabolcsode lohaton

Solang

a kozeli vizeses ala epitett Shiva templom

imadnak turistakkal fenykepezkedni

vegre kiszabadultunk a kecskenyaj fogsagabol

sorozes az idilli tetoteraszon

neni a vashisti furdo elott

kis hindu kegyhely bocival

maszunk fel a vizeseshez

felertunk

rozsakert, hazteto, neni, hegy

A legjobb momo Manaliban.
A tesztahoz: liszt, so, viz
A toltelekhez: kaposzta, hagyma, zoldpaprika, friss korianderlevel, szojaszosz, vaj, ecet, so, zold chili.

Erről a vidékről szintén hatalmas gyalogtúrákat lehet tenni, akár vissza Ladakhba is. A mi érdeklődésünket egy kis falu keltette fel, a 70 kilométerre lévő Parvati völgyben. Malana egy hegy tetején fekszik, ahova egy keskeny erdei ösvényen lehet feljutni, kétórányi izzasztó mászással. Az őslakosok Nagy Sándor két hátrahagyott katonájától származtatják magukat. Körülbelül 800-an vannak, egymás között házasodnak és saját nyelvük van. Az idegenektől annyira igyekeznek távol tartani magukat, hogy a kívülállóknak (mindenki kívülálló, aki nem malanai) szigorúan tilos megérinteni az épületeket és az embereket. Ellenkező esetben azonnal engesztelő kecskeáldozatot kell bemutatni, 1000 rúpia értékben. Ottlétünkkor valamilyen ünnep keretében épp 61 kecskét áldoztak fel egyetlen nap alatt. A szertartás közelébe nem mehettünk, különben könnyen szerves részévé válhattunk volna. Az elmúlt 10 évben körülbelül 30 turista tűnt el a falu környékén rejtélyes körülmények között. Az egész olyan volt, mint egy időutazás a középkorba.

az erinthetetlen gyerekek

a falu szele

utcakep

a falu fele egy eve leegett, ezert a sok uj badogteto

szegeny kecskek

nagy dudak (Attilanak)

a nok nepviseletben jarnak

a ferfiak kevesbe

a gyerekek egymasra vigyaznak

lefele Malanabol

Multkori sikereinken felbuzdulva ezuttal egy eredeti 500-as Enfielddel fedeztuk fel a kornyeket. Klasszikus motorhoz klasszikus szakall, Lincoln es Jeszenszky Geza nyoman.

a motor hazafele cserbenhagyott, ejszakara egy, errefele ritkasagnak szamito melykereszteny csaladnal kaptunk menedeket

Veenu peldas csaladanya. Ferjevel, Sisillel hazassagi tanacsadast is tartanak.